DunAvon Táncegyesület

Magyar Fanni (2024)
Magyar Fanni (2024)

A DunAvon Táncegyüttes öt évvel ezelőtt azzal a céllal alakult meg, hogy a Bristolban és
környékén élő magyar közösség számára lehetőséget teremtsen a néptánc tanulására,
megélésére és továbbadására. Az alapító lelkes táncosok – Szabó Andrea, a Kőrösi Csoma
Sándor Program ösztöndíjasának támogatásával – életre hívták azt a közösséget, amely mára
több mint tíz párból álló, összetartó és vidám tánccsapattá nőtte ki magát.

Az együttes neve – DunAvon – két folyót egyesít: a magyarországi Dunát és az angliai Avont,
ezzel is szimbolizálva a két ország közötti kulturális hidat, amelyet a tánc segítségével
igyekeznek megépíteni. A névválasztás nemcsak földrajzi, de szimbolikus jelentéssel is bír:
egyszerre jelzi a gyökereket és az új otthont.

A csoport tagjai között többen is aktív táncosként szerepeltek korábban magyarországi
együttesekben, de szívesen fogadják a kezdő táncolni vágyókat is. A jó hangulatú próbákon a
néptánc nemcsak mozgás, hanem közösségi élmény is. A szakmai munkát Radics Ádám
vezeti, aki elhivatott oktatóként magas színvonalon tanítja a táncanyagot, és saját
koreográfiáival gazdagítja a repertoárt.

A DunAvon Táncegyüttes saját viseletekkel is büszkélkedhet. Az együttes az elmúlt években
számos fellépésen vett részt, többek között a manchesteri Góbé Fesztiválon, valamint
Montgomeryben, Arany János emléktáblájának avatásán. Előadásaikkal örömmel képviselik a
magyar kultúrát nemcsak a diaszpóra rendezvényein, hanem angol közönség előtt is. A csapat
szoros kapcsolatot ápol más magyar néptáncegyüttesekkel is, különösen a londoni Hunique
együttessel.

A DunAvon Táncegyüttes nem csupán tánccsoport – egy olyan közösség, ahol a
hagyományéltetés, a közös élmények és az összetartozás érzése minden egyes próbán és
fellépésen újra és újra megelevenedik.