Árpádhon Hungarian Settlement Cultural Association

Simon Barbara (2019)
Simon Barbara (2019)

Árpádhon Hungarian Settlement Cultural Association (AHSCA) és Hungarian Settlement Historical Society (HSHS)

Az AHSCA egy regisztrált nonprofit szervezet, amely 1976-ban alakult és 2019-ben csatlakozott a Kőrösi Csoma Sándor Programhoz fogadószervezetként. A szervezet tagjai hamar felismerték az összefogás szükségességét, hogy megóvják a magyar kultúrát a közösségen belül.

Elsődleges feladatuknak tekintik a szüreti mulatság (Hungarian Harvest Dance) hagyományának ápolását, illetve a magyar konyhaművészet értékeinek továbbadását. A tradíciók megőrzésében nemcsak az egykori Árpádhont megalapító magyar telepesek leszármazottai segédkeznek, hanem a környéken élő nem magyarok is. A Szüreti Bált minden év októberében rendezik meg, amelyen a közösség tagjai által készített, hagyományos magyar ételeket fogyasztanak és a körtáncban is ők vesznek részt főként, népviseletbe öltözve, ugyanakkor a rendezvényen bárki részt vehet. A Szüreti Bál jelentőségét a térségben abból is lehet látni, hogy a szervezet éveken keresztül fáradozott azon, hogy az ilyen eseményeken játszott dalokat összegyűjtsék és rögzítsék, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. Ez a gyűjtés és lejegyzés 1979-ig tartott. Hasonló gyűjtés eredménye az először 1992-ben kiadott magyar recepteket tartalmazó szakácskönyv, melynek legújabb változatát 2018-ban adta ki a szervezet a térség legjobb szakácsainak 150 magyar és 500 helyi amerikai étel receptjével. 1989 óta évente ünneplik a Magyar Örökség Napját is (Hungarian Heritage Day), amit a közösség 75 éves és annál idősebb tagjainak tiszteletére rendeznek.

A HSHS 2000-ben alakult meg és fő célja a régi magyar iskola épületének mint múzeumnak a megőrzése, ahol történelmi műveket, dokumentumokat, fényképeket, bevándorlási iratokat, újságokat és a magyar telepesek szóbeli beszámolóit tárolják, ezáltal helyet biztosítva kutatásoknak, kulturális eseményeknek, magyar nyelvóráknak, kiállításoknak és oktatási programoknak gyerekek, felnőttek és turisták számára is.

2017-ben nyílt meg a régi magyar iskola épületében a múzeum (Hungarian Settlement Museum), amely Árpádhon és az itt letelepedett magyar közösség történetét mutatja be 1896 óta, emellett rengeteg népművészeti alkotást is meg lehet tekinteni – népi viseletektől kezdve, hangszereken át a porcelánokig és kézzel készített mezőgazdasági szerszámokig, illetve a múzeumban található kutatószoba gazdag anyagot őriz a régi magyar családokról. A múzeum értéktárgyait eddig 125 felajánlónak köszönheti, de a vezetők továbbra is szívesen fogadják a felajánlásokat. Az Egyesült Államokban ezen kívül csak három másik magyar múzeum működik.

A szervezeten kívül az egyházi közösségeken keresztül is találkozunk az itteni magyarok összetartásával. A The Hungarian Presbytarian Church és a St. Margaret Catholic Church az a két magyar egyházközösség, melyek ma is működnek. Habár magyar nyelvű istentiszteleteket nem tartanak, a közösség egy jelentős része magyar leszármazott. Élő, aktív és fejlődő közösségekről beszélhetünk mindkét esetben.

Mivel a helyi magyarok közül már szinte senki nem beszéli a nyelvet folyékonyan – egyes szavakat és kifejezéseket ismernek –, így a Kőrösi Csoma Sándor Program keretein belül elsősorban a nyelvoktatásra helyezzük a hangsúlyt, a közösségnek is erre van a legnagyobb igénye, hogy ezáltal kerüljenek az ápolt hagyományok és történeti ismeretek mellett még közelebb az anyaország kultúrájához.

Az AHSCA-ról bővebben: http://www.magyars.org/

A HSHS-ről bővebben: https://hungarianmuseum.com/