Teszáry Miklós | Kőrösi Csoma Sándor program
Ugrás a tartalomra

Kövessen minket:

 logó
  • Menu
  • Pályázat
  • Hírek
  • Rólunk
  • Munkatársak
  • Ösztöndíjasok
  • Partnereink
  • Galéria
  • Dokumentumok
  • GYIK

Analytics


Jelenlegi hely

  • Címlap
  • Ösztöndíjasok
  • teszary.miklos

Legfrissebb tartalmak

teszary.miklos képe
Teszáry Miklós
Aktivitás éve: 
2018
Fogadó szervezet
Dél-Ausztráliai Magyar Egyesületek Szövetsége ( Adelaide )
Tevékenységi terület: 
programszervezés, néptánc, népzene
Már történelem szakos hallgatóként érdekelt, hogyan alakultak ki a külhoni magyar közösségek
Bemutatkozás: 

2017 nyarán szereztem első diplomámat az Eötvös Loránd Egyetemen, történelem szakon, illetve négy éven keresztül aktív hallgatója voltam a Mathias Corvinus Collegiumnak is. Tanulmányaim során sokat foglalkoztam a közép-európai régió politikai helyzetével, ezen belül pedig a magyar nemzetpolitikával. Történelem szakos hallgatóként már egyetemi tanulmányaim alatt is kiemelt figyelmet fordítottam a külhoni magyar közösségek létrejöttének körülményeire.

Szüleim révén gyerekkoromtól kezdve fontos számomra a néptánc és a népzene. A Bartók Táncegyüttesben kezdtem táncolni három éves koromban, és a tánc továbbra is életem meghatározó része. Büszke vagyok arra, hogy a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján is vannak barátaim. Ismeretségünk során egyértelművé vált, mennyire fontos, hogy minél több lehetőségük legyen arra, hogy közösségeiket erősítsük, és a magyar hagyományokat ápoljuk.

Már első éves egyetemistaként megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy részt szeretnék venni a Kőrösi Csoma Sándor Programban, hiszen rendkívül fontosnak tartom a külhoni magyar közösség tagjaival való kapcsolattartást. Remélem, hogy hozzájárulhatok az Adelaide-i magyar közösség fejlődéséhez, épüléséhez, és a helyi tánccsoport munkáját is segíthetem.


Hírek

  • Szent István ünnep Adelaide-ben
    2018.08.19
Összes cikke

Galériái

  • Az adelaidei cserkészek táborztak
    Cserkésztábor Walker Flat-en
    2018.10.16
Összes kép/videó

Partnereink

Kattintson, hogy megismerhesse őket!

megemlékezés népzene Ottawa Ausztria Márton Áron farsang Genf 1956 London kirándulás Los Angeles toronto Táncház magyar iskola Chester Bécs München néptánc karácsony '56-os megemlékezés Buenos Aires Montreál KCSP Nürnberg Mikulás Regensburg Cserkészet koncert Stuttgart Kanada
kormany.hu
Kapcsolat

Optimonk