Márton Réka | Kőrösi Csoma Sándor program
Ugrás a tartalomra

Kövessen minket:

 logó
  • Menu
  • Pályázat
  • Hírek
  • Rólunk
  • Munkatársak
  • Ösztöndíjasok
  • Partnereink
  • Galéria
  • Dokumentumok
  • GYIK

Analytics


Jelenlegi hely

  • Címlap
  • Ösztöndíjasok
  • marton.reka

Legfrissebb tartalmak

marton.reka képe
Márton Réka
Aktivitás éve: 
2018
Fogadó szervezet
New York-i Magyar Ház ( New York )
Tevékenységi terület: 
programszervezés, magyartanítás, néptánc
Van három szavunk, amely meghatározza létezésünk teljességét. Az első az anyaöl, a második az anyaföld, a harmadik pedig az anyanyelv.
Bemutatkozás: 

Gyermekkorom óta az életem szerves része a magyar néptánc, népi kultúra és a hagyományápolás. Több mint tizenöt éven át táncoltam a lakóhelyemen működő tánccsoportban. Négy évvel ezelőtt a Tiszavirág Néptáncegyesülethez csatlakoztam, eleinte táncosként, majd oktatóként, szervezőként, és elmondhatom, hogy az elmúlt évek alatt Szegeden és a környező településeken több száz óvodás és iskolás gyerekkel foglalkoztam.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karán 2018-ban gyógypedagógus-logopédus diplomát szereztem. Szakdolgozatomban különböző mozgásvizsgálatokkal alátámasztva a logopédia, a magyar nyelv és a magyar néptánc kapcsolatát vizsgáltam. Az idei tanévtől Székesfehérváron az Alba Regia Táncegyüttes által szervezett, akkreditált C kategóriás néptánc csoportvezetőt tanfolyamon veszek részt. Az autentikus néptáncra vonatkozó ismereteimet mind gyakorlati, mind pedig elméleti szinten folyamatosan gyarapítom, fejlesztem, természetesen a gyógypedagógusi elhivatottságomhoz kötődő ismeretszerzés, tudásbővítés és tapasztalatszerzés mellett.

Hiszem, hogy az emberi kapcsolatok, a közösséghez való tartozás és az ebből formát öltő szeretet határozza meg világunkat. A Kőrösi Csoma Sándor Programban való részvételem fő célja, hogy az országhatáron túl élő magyaroknak egy olyan komplex lehetőséget biztosítsak magyarságuk fenntartására, amely a nyelv használatától a népi éneken át a néptáncig egy közösségbe – egy magyar közösségbe való tartozást erősítse. Szeretném az általam tanult és ismert hivatásokat szakszerűen és innovatívan ötvözni, és a különféle területek egymásra gyakorolt hatásait tudatosan felhasználni.


Hírek

  • Toborzó - II. North American Hungarian Folkdance Gathering
    2018.09.27
Összes cikke

Partnereink

Kattintson, hogy megismerhesse őket!

Genf farsang néptánc Márton Áron London Kanada Táncház Ottawa Los Angeles Chester Bécs magyar iskola megemlékezés 1956 karácsony Regensburg Stuttgart toronto Mikulás Nürnberg népzene KCSP Ausztria kirándulás koncert Montreál Buenos Aires München Cserkészet '56-os megemlékezés
kormany.hu
Kapcsolat

Optimonk