Mint a kiszökő napsugarak a felhők mögül, annyi irányba szóródtak szét a magyarok a világban. Egy ilyen napsugár az igencsak felhős Egyesült Királyságba esett. Örülök, hogy ott mérföldet használnak a kilométer helyett, mert így könnyebb megtalálni azt a mérföldkövet, amelyet ez a 9 hónap jelent számomra a pedagógusi hivatásomban. Tanítói munkám során lelkesen törekszem ezeknek a közösségeknek az építésében, magyar identitásuk megőrzésében, illetve a magyar nyelv és kultúra átadásában és ápolásában részt venni.

Mi az, amit az Erős Pistán és a pirospaprikán kívül mindig magukkal visznek honfitársaink, bárhová is kerülnek a világban? Az anyanyelvüket. Hangsúlyosnak, a magyar identitás egyik alapkövének tartom a magyar nyelv folyamatos használatát, kifejezetten fókuszban tartva azt, hogy a külhoni fiatalabb generációk is gyakorolhassák, fejleszthessék magyar nyelvtudásukat. A győri Széchenyi István Egyetem Irodalmi Tagozatának tagjaként úgy látom, hogy ehhez a legjobb módszer a verseken, meséken, történeteken keresztül vezet.

Az én történetemben is volt már egy korábbi állomás, amely a közösségek építése, működésük megértése felé terelt. A Szegedi Tudományegyetemen lehetőségem volt mikro- és makroszintű csoportmechanizmusok tanulmányozására. Szakdolgozati munkám is ehhez köthető: diákszínjátszó csoportok érzelmi intelligencia fejlesztő hatását vizsgáltam. Szociológia szakos tanulmányaim alatt fogalmazódott meg bennem az a gondolat, amely azóta is pedagógiai hivatásom egyik pilléreként jelenik meg: a közösségekben aktív résztvevőnek kell lenni, ezeket a csoportokat meg kell becsülni, megfelelő működésükért mindannyiunknak tenni kell.

Oktatói-nevelői munkámmal és számos ötletemmel segíteni szeretnék. Szakmai tudásommal, az eddigi külföldi útjaim során szerzett tapasztalatokkal, értékeink tiszteletével, hagyományaink őrzésével, valamint a magyar nyelv és kultúra iránti elköteleződésemmel megtisztelés számomra a hozzájárulás a külhoni magyarok szellemi gyarapodásához.