A magyar nyelv, a magyar kultúra szeretete már egészen fiatal korom óta fontos szerepet játszik az életemben. Amióta megtanultam olvasni, szinte mindig könyv van a kezem ügyében, a táskám mélyén és az éjjeliszekrényemen is.

A gimnáziumi évek után nem volt kérdés számomra, hogy tanulmányaimat magyar nyelv és irodalom szakon folytatom, és mivel mindig szívesen és könnyen írtam, a magyar mellé a kommunikáció és médiatudomány szakot társítottam. Az elmúlt években elsősorban magyartanárként és szabadúszó újságíróként dolgoztam, a Kőrösi Csoma Sándor Program indulása előtt pedig egy nagy múltú állami intézmény sajtóreferense voltam.

Bár édesanyámnak köszönhetően otthon is gyakran hallgattunk népzenét, a hagyományos paraszti kultúra páratlan gazdagságára, a néptánc, a népzene és az ehhez szorosan kapcsolódó szokásrendszer tökéletesen kicsiszolt rendszerére már felnőtt fejjel csodálkoztam rá. Jó néhány évnyi klasszikus hegedülés után nagy lelkesedéssel vetettem magam a vonós magyar népzene tanulásába, és játszottam több nép- és világzenei formációban. Táncházakba, népzenei- és néptánc táborokba az együttmuzsikálás öröme és az itt kialakult barátságok miatt évek óta rendszeresen visszajárok. 

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként a „végtelen messzeségbe”, Melbourne városába utazom, ahol elsősorban a magyar nyelv oktatása és kulturális programok szervezése lesz majd a feladatom. Magyarországi magyarként egyelőre szinte felfoghatatlan számomra, hogy mi mindent jelenthet a több tízezer kilométer távolságban, Ausztráliában élő magyarok számára a magyar nyelv és kultúra, de bízom benne, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként a hagyományok megőrzését és átadását, a melbourne-i magyar szervezetek tevékenységét és az anyaországgal való kapcsolatok elmélyülését egyaránt hatékonyan tudom majd támogatni.