Mi motivált, amikor beadtam a pályázatot? Amikor kicsi voltam, anyukám felolvasta nekünk a Toldit, és a Magyar Népmeséket. Mivel heten vagyunk testvérek, ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy csöndben maradjunk. Valahol itt kezdhetett kialakulni magyarságom, nemzeti tudatom.

Most, másodéves pszichológus hallgatóként a mesékben már kevésbé hiszek, de továbbra is életem részét képezi a hagyományok őrzése és továbbadása. Az általános iskolában 6 évig néptáncoltam, és a cserkészetben megtaláltam a lehetőséget arra is, hogy ne csak elsajátítsam, hanem tovább is adhassam a gyönyörű magyar népszokásokat. Az egyik kedvenc elfoglaltságom, amikor új népdalokat tanulok, és társaimmal a tábortűz körül ülve énekelhetem ezeket.

Sokat gondolkodtam azon, milyen lehet magyarként egy idegen országban, egy másik világban élni. Azt gondlom, hogy nagyon nagy szükség van arra, hogy az ilyen emberekhez eljussanak a nemzeti hagyományok. Nem csak azért, mert mindenki örömét leli benne, hanem azért is, hogy ne felejtődjön el nemzedékről nemzedékre az ősi kincs, amely magyarrá tesz bennünket. Ezt a nemes célt szeretném szolgálni.

Szeretném a kint élő magyarokat magyar történelemre, irodalomra tanítani, és átadni a magyar hagyományokat. Régi álmom, hogy valami olyan hasznosat és maradandót tegyek, amivel a hazámat szolgálom. A sok éves történelemtanulás eredményeire most úgy tudok tekinteni, mint egy eszközre, ami megadja a lehetőséget számomra, hogy tényleges tudással gazdagítsam a szórványközösségben élő magyarokat. A cserkészetben megőrzött hagyományok és szokások pedig abban segíthetnek, hogy otthonosabbá és vidámabbá varázsoljam a kinti világot.

 A legfőbb motiváció bennem a hazaszeretet, a népszokások és hagyományaink tisztelete, ugyanakkor hatalmas érdeklődéssel és kíváncsisággal tekintek elébe annak, hogy a kint lévők mivel képesek engem gazdagítani. Biztos vagyok benne, hogy ez kölcsönös kapcsolat lesz, melyből én legalább annyit tanulhatok, mint amennyit ők tőlem.