Gyermekkorom telei a Kékestetőn formáltak. A hegy csendje, a mozgás fegyelme és a természet kiszámíthatatlan ereje korán megtanított arra, hogy a fejlődéshez kihívás kell. A síelés szeretete végül hivatássá vált: síoktatóként nemcsak technikát adok át, hanem bátorságot, önbizalmat és kitartást is. Itt találtam vissza a gyerekekkel való munkámhoz és a szabad levegőn töltött, tartalmas órákhoz. 

Gyerekként az utcán, közösségben, mozgásban éltem; édesanyámnak külön műsorszám volt esténként „beimádkozni’ a csavargásból. Ma azt látom, hogy a modern technológia minden előnye mellett a legnagyobb veszély az egyén elszigetelődése. Egy generáció nő fel úgy, hogy kevesebbet tapasztal személyesen, kevesebbet küzd együtt és ritkábban éli meg a közösség valódi erejét.

Számos pedagógiai szemlélettel találkoztam, mégis meggyőződésem, hogy a legerősebb formáló erő a csapatban megélt tapasztalat.
Együtt nehezet csinálni.
Együtt helytállni.
Együtt örülni.
A cserkészet ezért több, mint program:
Keret, amely visszavezet a természethez, lelassítja a belső zajt, stabilitást ad az idegrendszernek és a jelenben tart.

A Sydney-i magyar cserkészetben vezetőként ezt az értékrendet képviselem. Következetesen, példamutatással, felelősséggel. Hiszem, hogy erős közösségekben erős emberek nevelődnek és hogy a jövő nem digitális térben, hanem valódi emberi kapcsolatokban formálódik.