Tamási Áron gondolata, miszerint “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” végigkísérte az életemet, bárhol is jártam a világban. Otthon lenni nem csupán fizikai, hanem lelki, szellemi értelemben is lehet az ember, ennek két alappillére számomra a keresztyén hitem és a magyar identitásom. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy honnan jövünk, merre tartunk, akkor utunkon nyitott szívvel tudunk végigmenni. Az én utam mérföldkövei a következők: székely származásom, Debreceni Református Kollégiumi tanulmányaim, nyugat-európai magyar cserkészkedésem, majd a kitáruló világ megismerése a rendszerváltás után, több mint két év Au-pairkedéssel, nyelvtanulással német illetve spanyol nyelvterületen. Spanyol-német szakos tanári munkám mellett közel húsz éve szolgálok a gyülekezetünk gyermekistentiszteleti alkalmain és nyári hittantáborában.

Az Argentin diaszpórához kötődő rokoni szálaim és spanyol nyelvtudásom is ösztönzőleg hatottak, hogy közelebbről is megismerjem és segítsem a diaszpórában élő közösséget magyar identitásának megőrzésében. Ez a kissebségi lét megtapasztalásával, nekem is szívügyem.

Lakóhelyem közössége is igen fontos számomra. Az elmúlt években részt vettem egy helyi összművészeti esemény szervezésében, melynek egy Németországból hazatelepült házaspár adott otthont. Ennek az eseménynek a célja a helyi alkotóművészek, írók, zenészek bemutatása, helyi értékeink felfedezése és a közösség kohéziójának erősítése személyes találkozások, beszélgetések, a közönség közvetlen megszólítása, bevonása révén.

Tavaly egy helyi képzőművész hölgy szervezésében több hasonló közösségépítő projekt részese is lehettem, népi hagyományápolás és kézművesség terén.

Ezen tapasztalataimmal szeretném szolgálni a Misionesi magyar leszármazottak közösségét, a magyar nyelvoktatás, és hagyományőrzés területén, identitásuk, összetartozásuk illetve Magyarországhoz kapcsolódásuk erősítése érdekében.