Szent Erzsébet Plébánia
A TORONTÓI MAGYAR MISSZIÓ
A torontói Szent Erzsébet plébániai közösség rövid története és jelene
A MÚLTRA ÉPÍTJÜK A JÖVŐT!
Közösségünk, a torontói Magyar Misszió célja, hogy lelki és kulturális értelemben egyaránt közösséget nyújtani a ma talán legnagyobb Európán kívüli diaszpóra központnak.
A MÚLT…
Valódi romantikus történet az, ahogy 1928-ban egy fiatal magyar fogorvos egy torontói rendezvényen magyar szavakra lesz figyelmes. Megszólítja őket, megismerkednek: e néhány lelkes hívő ember vágyából születik meg a katolikus közösség megteremtésének a gondolata. Lépésről lépésre, (sőt néha egy lépést hátra lépve) haladnak: kapnak otthonról papot, különböző helyeken bérelnek helyet találkozásra, misézésre, és – éppen belecsúszva a világválságba – a rászoruló magyarok megsegítésére. Évtizedekig hordozzák a vágyukat, hogy legyen saját templomuk is.
És akinek van víziója a jövőről, az kap ehhez segítséget is! Mivel nem sokáig maradnak a magyar papok, ezért e heroikus kezdés leghosszabban szolgáló, legáldozatosabb papja az angol anyanyelvű Fr. Austin. Maga az érsek látja annyira meggyőzőnek a közösség szándékát, hogy megígéri: amennyit a közösség összegyűjt a templomra, azt az egyházmegye megduplázza! Így végül 1944 tavaszán felszentelik az első templomunkat a belvárosban. A hosszú, megfeszített munka látható eredménye és ennek a közösségteremtő hatása, illetve a megszülető stabilitás teszi lehetővé, hogy a templom körül ekkortól burjánozni kezdenek a lelkiség és kulturális csoportok.
A növekedés motorjává a jezsuita közösség válik ekkortól. Mindszenti bíboros torontói látogatásán kifejezzen kéri, hogy magyar közösséget magyar pap szolgáljon. Így hívják meg a (maguk is emigrációba kényszerült) jezsuitákat, akik 1949-től kísérik a közösséget. Miért a jezsuiták? Egyrészt, mert Kanada őslakóinak megtérítésében és az ország felfedezésében, négyszáz évvel ezelőtt, a jezsuita szerzetesek jártak úttörő szerepet és máig sok területen látnak el szolgálatot. Másrészt azért, mert ebben időben zajlik odahaza az egyházüldözés térnyerése, aminek kezdetektől fogva a szerzetesek, köztük is kiemelten a jezsuiták a kiemelt célpontok a kommunisták számára. A háború utáni években kisodoródott nagy magyar közösségek ellátására így nagyszámban „szabadultak fel” az üldözött szerzetesek. A jezsuiták kapják meg a kanadai magyarság szolgálatának megszervezésnek feladatát. Vancouver, London, Courtland, Hamilton és Montreal mellett Torontóban jezsuiták vállalják a helyi közösségek szolgálatát majd fél évszázadra. Nagy szerencse, hogy ráadásul az emigrációs magyar jezsuita központ is lassan Toronto-ban kezd megteremtődni, főleg, amikor itt nyílik meg a noviciátus a rendi utánpótlás képzésére.
Egy diaszpórában működő plébánia kezdettől három területen kell segítse a magyar családokat: egzisztencia építésben, illetve a keresztény hit és a magyar kultúra megőrzésében. Az új egzisztencia felépítésében a közösségi hálón túl rengeteget segített a Karitász, illetve a saját kis Hitelszövetkezet, főleg azon évtizedekben, amikor itt még nem igen létezett egy erős állami szociális támogató rendszer. A hit átadását segítette a sokszínű lelki élet, a hitoktatás, a ministráns és ifjúsági programok sora. A magyar kultúránk megőrzését legjobban a Szent Erzsébet Magyar Iskola és a két cserkészcsapatunk biztosította, amik stabilan ott álltak a közösségi és kulturális programjaink mögött.
Éppen ez a plébániai „háló” adott egy erőteljes dinamikát és segített újabb és újabb célokat kitűzni. A nagyszámban érkező 56-os menekültek adtak egy olyan újabb lökést, ami világossá tette az igényeket és az azokra válaszoló terveket. A növekedés új kihívása volt, hogy a templom körüli magyar negyedet elkezdték feltölteni a betelepülő kínaiak. A fölrajzi beszorítottság feszültségére adott válasz lassan új víziót szült 1984-85-re: új, nagyobb, egységes koncepciójú, jobban megközelíthető és modern plébániai központot épített fel közösségünk. Ez a vízió sokáig tudott célt adni, motiválni, közösséget építeni.
A JELEN
Ezt a víziót két mélyben történő változás alapjaiban kezdi ki, anélkül, hogy ezt a közöségek idejében észrevennék. A kanadai társadalom megdöbbentően gyors átalakulása ekkora már komoly változásokat idéz elő. A hazai 1989 rendszerváltása pedig - akkor talán még nem is érezhetően – alapvetően változtatott meg sok mindent az emigráción belül: eltűnt az eddigi „ok”, a kommunista ellenség, ami eddig egy elég erős közös értékalapot adott a különben nagyon széttagolt emigrációban. Mára érezhető az is, hogy az ezutáni kivándorlás egészen más alapon történik, más motivációval és célokkal.
Küldetésünk szerint ,,mi, az Árpádházi Szent Erzsébet római katolikus közösség, a magyar hagyományainkra építve kívánjuk megélni az Evangéliumot az összetartozás és az elköteleződés útján. „Magyar Missziót” építünk, ami képes lelki és kulturális értelemben egyaránt közösséget nyújtani a ma talán legnagyobb Európán kívüli diaszpóra központnak.
Ma közösségünk egy nagylétszámú és sokszinten szervezett: hétvégi Magyar Iskolánkba 180-200 gyerek tanul. Velük, illetve Cserkészetünk és a nálunk otthon lévő Kodály néptánccsoport együttműködésébe adjuk át nemzeti kulturális hagyományainkat. Ezt egészítik ki a szerteágazó csoportjaink a kultúra terén (irodalmi Délutánjaink; a művészeti Galériánk kiállításai; Pax Romana beszélgetéseink; Filmklubunk; a színjátszók; a négy kórusunk és sok alkalmi program), a lelkiség terén (imacsoportjaink; zarándoklataink; lelkigyakorlataink; szentségekre felkészítő csoportjaink; ifjúsági és ministráns klubunk stb.) illetve a közösségépítés tágabb terén (korosztályi klubok; sportélet; baba-mama klub; „Cafe” melletti beszélgetési alkalmak sora; bálok és nagy rendezvények stb.)
A JÖVŐ…
Azon dolgozunk, hogy a Szent Erzsébet plébánia megújult, felismerhető arculatú, összetartó, befogadó és a misszióra elkötelezett közösség legyen. Kreatív módon tudja összekapcsolni hétköznapjaiban a hitet és a kultúrát, az idősebb és a fiatalabb generációkat, a magyarul és az angolul beszélőket: valódi lelkiségi és kulturális központ Torontó és környéke magyarsága számára.
