A Magyar Iskola és Kulturális Egyesület Guildford UK szervezetnél 2012 óta visszatérő vendég Gryllus Vilmos, kétszeres Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész és zeneszerző. Dalain generációk nőttek fel, akik felnőtt fejjel is dúdolják legnépszerűbb szerzeményeit, például a „Sárga, fekete, sárga, fekete, jön a dzsungel fenegyereke…” kezdetű Tigris című dalt.
A művész karrierje 1969-ben kezdődött, amikor megalapította a Kaláka együttest. Munkássága mindvégig a gyermekdalok köré összpontosult. Karizmatikus személyisége, valamint dalainak ritmusa és dalszövegeinek tartalma hitelessé tette több évtizedes pályafutását. A gyermekeket könnyedén bevonja az éneklésbe, fellépései mindig interaktívak.
A Guildfordi Magyar Iskolában ezúttal is – 2025. február 1-jén – fergeteges sikert aratott a közel 200 fős gyermekközönség és a szülők előtt. A dalokat egy emberként énekelték kicsik és nagyok, életkortól függetlenül.
Gryllus Vilmos a guildfordi fellépést követő napon, 2025. február 2-án a londoni Szent István Házban is vendégszerepelt, mely programot szintén a Magyar Iskola és Kulturális Egyesület Guildford UK szervezte. Az aula gyorsan megtelt érdeklődő gyermekekkel és szüleikkel. A gyerekek kreatívabbnál kreatívabb jelmezekben jelentek meg, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga eldönteni, ki érdemli az első díjat. Végül minden gyermek kapott egy apró ajándékot, egy-egy héliummal töltött lufi formájában.
A programon nagy örömünkre részt vett Dr. Palóczy Péter helyettes nagykövet is.