Téli tábor és egyéb cserkészkalandok
Január közepe táján egy izgalmas utazásra indultam: Clevelandből a nyugati parton fekvő Portlandbe, majd San Franciscóba utaztam, hogy részt vegyek a cserkészek téli táborában és a nyugati parti tiszti konferencián. Az utam Las Vegason keresztül vezetett, ahol egy éjszakát töltöttem, mielőtt továbbindultam Oregonba.
A gépem hajnalban indult, így 8 órám volt felfedezni az éjszakai életet. Las Vegas teljes egészében nagyon művi volt, de izgalmas – különösen, hogy 20 dollárt tettem fel egy kaszinóban egy gépre, és végül 45-öt nyertem, így az Uber és a csomagmegőrző költségeit sikerült fedeznem.
Portlandben Pigniczky Bendénél szálltam meg, aki az egyik főszervezője volt a téli tábornak. Reggeli landolásom után Dohanics Panni, portlandi Kőrösi Csoma Sándor Program-ösztöndíjas barátommal tettünk egy nagy kirándulást, amely során megmutatta a leghíresebb vízeséseket (van belőlük bőven) és a Mount Hood hegyet.
Pénteken elindultunk a tábor helyszínére, ahol az esti zászlófelvonással kezdtük meg a programokat. A gyerekek rendkívül lelkesek és okosak voltak – magyar feltalálók eltűnt találmányait kellett megkeresniük, vagy segíteniük újra felfedezni, amit kiválóan teljesítettek. Bíró Lászlóval készítettünk golyóstoll-prototípust, feltaláltuk a szódavizet, majd rakétát is építettünk. Időutazás segítségével a tábor végére minden fontos magyar találmányt sikerült visszahelyezni a megfelelő időbeli síkjára.
Szombaton a nyugati parti tiszti konferencián vettem részt, ahol több érdekes téma is előkerült, például Lendvai-Lintner Imre beszámolója, a nyugati parti akadályverseny tervezése, valamint az argentin Jubitábor beszámolója és tapasztalatai. Utóbbi különösen izgalmas volt – sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni az eseményen, ahogy eredetileg terveztem.
Vasárnap közösen ünnepeltük az igeliturgiát, amely után hivatalosan lezártuk a tiszti konferenciát, de a tábor estig még tartott, így ott maradtunk takarodóig.
San Francisco
Hétfőn vonattal indultam San Francisco felé, de a 18 órás út végére sajnos lebetegedtem, így lázasan feküdve kellett három napot töltenem, mielőtt újra csatlakozhattam a cserkészekhez. Szerencsére Pataki Ildikó nagyon kedvesen vendégül látott, és amint jobban lettem, körbevitt a városban.
Fantasztikus élmény volt látni, mennyire más a nyugati part hangulata a keleti partéhoz képest. Mandarinok lógtak a fán január közepén, igazán mediterrán hangulat fogadott – a clevelandi komoly mínuszokhoz képest végképp.
Szombat este táncházon vettünk részt, amelyet a két San Franciscó-i KCSP-ösztöndíjas, Ilka és Gergő szervezett a fél éve átadott új Magyar Házban. Az épület modern és tágas, a táncház pedig remek hangulatban telt – teltház lehetett. Vasárnap egész nap a gyerekekkel foglalkoztunk: a napot egy magyar szentmise nyitotta meg (ami egyben sajnos gyászmise is volt), ezt közös ebéd követte.
Az ebéd elköltése után kezdetét vette a magyar iskola, amely alatt a táncosok ismét táncoltak a gyerekekkel, a zenészek pedig adták a talpalávalót, míg a szülők fánkot sütöttek a farsangi időszak tiszteletére. Eközben a cserkészvezetőkkel kidolgoztuk az aznapi próbáztatás menetét.
Délután zajlott maga a próbáztatás és a cserkészfoglalkozás, ami különösen örömteli volt számomra, mert újra találkozhattam a Jubitáborból ismert régi barátaimmal, valamint a téli tábor során megismert új emberekkel. Egy fantasztikus napot töltöttünk együtt.
Hazatérés és gondolatok a keleti és nyugati part közti különbségekről
Hétfő este indultam vissza Clevelandbe, és igazi hazaérkezős érzés volt landolni. Azt kell mondjam, hogy a keleti és a nyugati parti cserkészet között nincsenek lényeges különbségek – mindenkinek megvannak a sajátosságai, de mindenki egyformán fantasztikus tagja a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek.
Hálás vagyok a nyugati parti cserkészeknek, a Kőrösi Csoma Sándor Program-ösztöndíjasoknak és barátaimnak, hogy másfél hétre befogadtak. Örülök, hogy betekintést nyerhettem az ottani közösség életébe. Különösen kedves élmény volt számomra, hogy újra a gyerekekkel lehettem.
Tavaly rengeteg időt töltöttem a számítógép mögött szervezéssel, így most végre igazán be tudtam kapcsolódni a közösségi életbe: megismerhettem az ottaniakat, és csapatokat látogathattam a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Kőrösi Csoma Sándor Program-ösztöndíjasaként. Különösen izgalmas volt ez, hiszen másfél év amerikai élet után most jártam először a nyugati parton.
