A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban Program) keretében pályázatot hirdet, az alábbiak szerint:
1. A pályázat célja
A Kormány elkötelezett aziránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében megvalósítsa. Ezen szándéka által vezérelve, a Magyar Diaszpóra Tanács kérését meghallgatva indította útjára a Programot annak érdekében, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és tevékenysége segítséget nyújtson a diaszpórában élő magyar közösségek számára.
Célunk az, hogy a megkezdett munka folytatása által megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a világ magyarságának nemzeti összetartozásbeli megerősödéséhez. A Program célja továbbá, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és tevékenysége által közvetlen támogatást tudjon biztosítani a külföldi magyarság közösségei számára. Az ösztöndíjasok munkája leginkább a külföldi magyarság identitásának megőrzésében játszik fontos szerepet, mely többek között a magyar nyelv fejlesztésében, a hagyományőrzésben és a magyar kultúra megélésének támogatásában, valamint a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönzésében teljesedik ki. A Program további célja, hogy az ösztöndíjasok által a külföldi magyar közösségek számára egy folyamatos, mégis mindig megújuló szakmai segítséget, valamint elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlást biztosítson.
Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e célok elérésében.
2. Értelmező rendelkezések
– pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, majd sor kerül a pályázók meghallgatására, és végül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;
– magyarországi programszakasz: a Program azon időszaka, amelynek során a nyertes pályázó (a továbbiakban: Ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó kötelezettségeit, azaz a külföldi programszakaszt megelőző felkészülési időszakot, mely magában foglalja az oktatási szakaszt is, valamint a külföldi programszakaszt követő záró szakaszt, amelynek keretében beszámolási kötelezettségének eleget tesz;
– oktatási szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt megelőző azon időszaka, amelynek során az Ösztöndíjas a meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt, melynek célja a nemzetpolitikai és a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag és az ösztöndíjas tevékenység ellátásával kapcsolatos gyakorlati készségek elsajátítása;
– külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, amelynek során az Ösztöndíjas a célországban, a fogadó szervezettel és a mentorral együttműködve végzi a Program célja szerinti tevékenységét;
– záró szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt követő azon időszaka, amelynek során az Ösztöndíjas a külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről beszámol;
– mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt az Ösztöndíjas munkáját koordinálja, segíti, felügyeli, értékeli;
– fogadó szervezet: a pályázati felhívás 5. pontjában „A Program tervezett megvalósítási területei” címszó alatt részletezett országokban található azon magyar szervezet (közösség, kultúregyesület, ifjúsági és gyermekfoglalkoztatást végző szervezet, magyar ház, cserkészcsapat, stb.), amely a Programban történő részvételre jelentkezik, és amely szervezet mentoráltjaként az Ösztöndíjas részt vesz a külhoni magyar közösségek értékőrző munkájában, erősíti a külhoni közösség tagjainak Magyarországhoz való kötődését és végzi közösségépítő tevékenységét a külföldi programszakasz alatt;
– pályázó: azon természetes személy, aki a 4. pontban foglalt feltételeknek megfelel.
3. A pályázat tárgya
A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében az alábbi feladatkörök ellátására hirdet pályázatot:
- Cserkésztevékenység,
- Hagyományőrzés (népzene, néptánc, népi kézművesség, népi ének, népi játékok, stb.),
- Oktatói és nevelői munka (magyar nyelvoktatás, tananyagok összeállítása, gyermekfoglalkozások tartása, táboroztatás, stb.),
- Közösségi, sport, média és kulturális tevékenység ellátása (kultúra- és rendezvényszervezés, marketing és adminisztratív feladatok ellátása, webszerkesztés, pályázatírás, kommunikáció- és médiatevékenység, kiadványszerkesztés, könyvtárrendezés és hagyatékgondozás, stb.).
A déli félteke országaiba irányuló Program 2025. évben legfeljebb 25 fő részére nyújt ösztöndíjat, a 2025. február hónap és 2025. november hónap között megvalósuló külföldi programszakasz időtartama alatt.
A déli féltekére utazó ösztöndíjasok száma a Program keretlétszámának figyelembevételével változhat és átcsoportosításra kerülhet az északi félteke ösztöndíjasainak létszámváltozása esetén.
A Program kezdete a pályázati felhívás hivatalos megjelenésének napja. A pályázati szakasz lezárását – azaz az Ösztöndíjasok kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra az Ösztöndíjasokkal létesítendő ösztöndíjas szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, amely a szerződésben kerül rögzítésre, egyéni jelleggel.
A déli félteke országaiba irányuló Program 2025. januártól 2025. november végéig tartó megvalósítási időszaka alatt az Ösztöndíjas legfeljebb 9 hónapig tartó időtartamban, a számára kijelölt fogadó szervezettel együttműködve, a külhoni magyar közösségeknél, a magyarországi programszakasz ideje alatt pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét és tesz eleget felkészülési és beszámolási kötelezettségének.
A magyarországi programszakasz két részből áll: egyrészt a 2025. február 15. és 2025. november 15. közötti külföldi programszakaszt megelőző, 2025. január hónapban megvalósuló oktatási szakaszból; másrészt pedig a külföldi programszakaszt követő, záró szakaszból (2025. november hónap), mely tartalmazza a beszámolási időszakot is. A magyarországi programszakaszok napra pontos időtartamát az ösztöndíjas szerződés tartalmazza.
4. A pályázók köre
Pályázat benyújtására és az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki
- a pályázat benyújtásának időpontjában tizennyolcadik életévét betöltötte,
- büntetlen előéletű,
- magyar állampolgár,
- legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
- cserkész, hagyományőrző, oktató, nevelő, valamint egyéb közösségszervező tevékenységekben aktívan vesz részt, melyet a jelen programra szóló, szakmai ajánlásokkal igazol,
- magas szintű angol nyelvtudással rendelkezik, valamint további előny a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete,
- vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony magyarországi záró szakaszának idejére Magyarország területére visszatér, a magyarországi záró szakaszának idején Magyarország területén tartózkodik és a Program záró konferenciáján részt vesz, valamint annak keretében beszámol ösztöndíjas tevékenységéről.
5. A déli félteke országaiba irányuló Program pályázatának megvalósítási paraméterei
A pályázat benyújtása: 2024. november 25. napjától 2024. december 10. napjáig.
Interjú a pályázókkal: 2025. január 7. és 2025. január 15. között.
Magyarországi programszakasz – külföldi programszakaszt megelőző felkészülési időszak, oktatási szakasz: 2025. január 16. és 2025. január 30. közötti időszakban az ösztöndíjas szerződésben meghatározott időtartamban.
Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka: 2025. február 15. – 2025. november 15.
A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete február 15. napja. Az Ösztöndíjas ezen időpontig megkezdi a külföldi programszakaszt.
- A 9 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje november 15. napja.
- Amennyiben az Ösztöndíjas 2025. február 15-én nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj 9 hónapig tartó külföldi programszakaszának időtartama és a kifizetésre kerülő ösztöndíj összege. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb november 15. napja.
Magyarországi programszakasz – záró szakasz, beszámolási kötelezettség teljesítése: 2025. november 16. és 2025. november 30. közötti időszakban az ösztöndíjas szerződésben meghatározott időtartamban.
Szerződés időtartama: a szerződés időtartamának kezdete megegyezik az oktatási szakasz első napjával, a szerződés időtartamának vége megegyezik a záró konferencia utolsó napjával.
Az Ösztöndíjasok a magyarországi programszakasz idején kötelező felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a szerződésben megjelölt célország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet.
A kiutazás – és így a szerződés hatályban tartásának – feltétele, hogy az Ösztöndíjas a szükséges beutazási, tartózkodási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában az Ösztöndíjas vállalja, hogy a szerződésében meghatározott egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, felkészítő oktatás ismeretanyagának elsajátítása, a célországba utazás feltételeinek biztosítása – különösen, de nem kizárólag a vízum, tartózkodási engedély beszerzése –, beszámolási kötelezettség stb.) saját felelősségére és költségére eleget tesz.
A tervezett megvalósítási területek:
- Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia, Paraguay, Uruguay, Venezuela),
- Dél-afrikai Köztársaság,
- Ausztrália,
- Új-Zéland.
6. A pályázat formai követelményei
A pályázat benyújtása a pályázók és a fogadó szervezetek részéről is elektronikus úton történik. A pályázati dokumentációt elektronikusan egy példányban kell benyújtani a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu honlapokról elérhető, online pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, valamint a pályázók esetében az alábbiakban megjelölt valamennyi melléklet csatolásával:
A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai szkennelt formában:
- számítógéppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;
- motivációs levél 1 oldal terjedelemben;
- közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő tanulmányok esetén tanulói/hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;
- amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy a 3. pontban meghatározott négy feladatkörhöz tartozó szakképzettséget, iskolai végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő tanulmányok esetén tanulói/hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;
- amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy az angol, illetve a célország nyelvének ismeretét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum;
- a 2025. évi déli félteke országaiba irányuló Program esetében 2024. november 1. napjánál nem korábbi, a 3. pontban meghatározott négy feladatkör alapján megjelölt tevékenységben való jártasságra, illetve egyéb kiemelt szaktudásra vonatkozó 2 db szakmai ajánlás.
A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai közül nincs lehetőség hiánypótlásra.
7. A déli félteke országaiba irányuló Program pályázatának benyújtási határideje
A benyújtás napja a pályázati dokumentáció elektronikus úton történő leadásának a napja.
Kizárólag a magyar idő szerint 2024. december 10. 23:59-ig elektronikus úton, hiánytalanul benyújtott pályázatokat áll módunkban befogadni.
8. Az ösztöndíj összege
Az ösztöndíj összege az alábbiak szerint alakul:
Külföldi programszakasz: bruttó 730.000 Ft/hó, de figyelemmel a tört hónap esetén számított ösztöndíj összegére, ettől eltérő lehet.
Tört hónap esetén az ösztöndíj naptári napok után kerül kifizetésre, az osztószám minden esetben a tárgyhónap napjainak száma.
A magyarországi programszakaszok idejére az Ösztöndíjast ösztöndíj nem illeti meg.
Az Ösztöndíjasok ösztöndíját a Miniszterelnökség havonta forintban átutalással teljesíti, kizárólag forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.
Az ösztöndíjon felül a Miniszterelnökség semmilyen kiadást vagy költséget (pl. utazási, lakhatási, stb. költségek, az Ösztöndíjasnak az ösztöndíjas jogviszony tartalma alatt létesített egyéb jogviszonyból származó költsége, jövedelme) nem térít meg az Ösztöndíjasok részére.
A Program megvalósításának pénzügyi fedezete a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Nemzetpolitikai tevékenységek és határon túli magyarok támogatása alcímről a XI. Miniszterelnökség fejezet 1. Miniszterelnökség igazgatása cím javára történő átcsoportosítással kerül biztosításra.
9. A pályázat érvényessége
A pályázat érvénytelen, illetve annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:
- a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
- a pályázó a pályázatot a felhívásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;
- a pályázó hiányosan nyújtotta be a 6. pontban felsorolt, kötelező dokumentumokat;
- a pályázó a pályázatát nem a megfelelő internetes felületen keresztül nyújtotta be;
10. A pályázatok elbírálása
10.1. Tartalmi értékelés szempontjai
A pályázó megfelel a pályázati felhívásban megjelölt célnak és feltételeknek, ha a 6. pont f) alpontja szerinti ajánlásokkal igazoltan, motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében, továbbá az általa megjelölt tevékenységi körben szakmai tapasztalattal rendelkezik.
A pályázat értékelése az alábbi szempontok szerint zajlik:
- elkötelezettség a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése iránt,
- magyar közösségben megvalósított hagyományőrző tevékenység,
- magyar közösségben megvalósított közösségépítő tevékenység,
- olyan tárgyi tudás, szakmai tapasztalat megléte, amely elősegíti a külhoni magyarok közösségeinek szellemi gyarapodását.
A Korm. rendelet 3. § b) pontja alapján létrehozott kiválasztási bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – a fent meghatározott szempontok figyelembevételével interjúra kiválasztott pályázót – egy alkalommal hallgatja meg.
Az interjú során előre meghatározott és célzott kérdésekkel bizonyos, a közösségi és kulturális élet szervezésével, a megjelölt speciális tárgyi tudással, szakmai tapasztalattal kapcsolatos kompetencia meglétének vizsgálata zajlik.
a) A kiválasztás során a Bizottság az Ösztöndíjas részéről az alábbi szempontokat veszi figyelembe:
- motiváció;
- felelősségtudat, megbízhatóság;
- etikus magatartás;
- alkalmazkodókészség, szabálykövetés, rugalmasság;
- együttműködés;
- problémamegoldás;
- kommunikáció;
- viselkedéskultúra.
b) Az interjú során történő általános és szakmai ismeretek vizsgálata:
- közéleti tájékozottság, általános nemzetpolitikai ismeretek mérése egy előzetesen összeállított kérdéssor alapján történik,
- a megjelölt cserkész, hagyományőrző, oktatói, nevelői, egyéb közösségszervezői tevékenységnek megfelelő szakmai ismeretek vizsgálata,
- a pályázó által feltüntetett nyelvtudás szintjének vizsgálata.
Az interjúra történő felkészülést segítő kérdéssor és dokumentumok elérhetőek a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu honlapokon.
10.2. Döntés a pályázatokról
A Miniszterelnökség a döntésről minden pályázót az elektronikus pályázati felületen megjelölt elektronikus levélcímen legkésőbb 2025. január 15. napjáig értesíti.
Az ösztöndíjas jogviszony létrejöttének feltétele, hogy a pályázó a döntést elfogadja és arról a Miniszterelnökséget a 12. pontban szereplő elérhetőségen legkésőbb a kiértesítésben foglalt határidőig értesítse.
11. Szerződéskötés
Az Ösztöndíjasokkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza az Ösztöndíjas és a Miniszterelnökség jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati felhívással, a Korm. rendelettel és a Program Programszabályzatával.
Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele:
- a személyazonosító igazolvány egyszerű másolatának, vagy honosítási okirat egyszerű másolatának,
- ha a célország nem a schengeni egyezmény tagállama, akkor a nyertes pályázó útlevelének másolata, vagy amennyiben a nyertes pályázó nem rendelkezik útlevéllel, akkor az annak igényléséről szóló hivatalos igazolás egyszerű másolatának, valamint
- 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak
a benyújtása.
12. Elérhetőség
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az alábbi elérhetőségeken kérhet munkaidőben:
Elektronikus elérhetőség: kcsp@me.gov.hu;
Telefonos elérhetőség: +36 (1) 795-7869, +36 (1) 795-5334
A részletes pályázati felhívást és a programszabályzatot ide kattintva érhetik el:
- A Miniszterelnökség 2025. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban (pdf)
- Programszabályzat - Kőrösi Csoma Sándor Program 2025. évi pályázat a déli félteke országaiban (pdf)
A jelentkezési lapot ide kattintva érheti el:
- PÁLYÁZATI ADATLAP A 2025. ÉVI DÉLI FÉLTEKE ORSZÁGAIBA MEGVALÓSULÓ KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAMRA JELENTKEZŐ ÖSZTÖNDÍJASOK SZÁMÁRA
- PÁLYÁZATI ADATLAP A 2025. ÉVI DÉLI FÉLTEKE ORSZÁGAIBAN MEGVALÓSULÓ KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAMRA JELENTKEZŐ FOGADÓSZERVEZETEK SZÁMÁRA