A Délibáb Bécsi Magyar Kulturális Egyesület tavaszüdvözlő táncházának izgalmas, és színes programja újra magával ragadta a résztvevőket a magyar néptánc, és kultúra szerelmeseitől kezdve egészen a kíváncsi érdeklődőkig.
A rendezvény fontos mozzanata volt, hogy a tanévben első alkalommal léptek fel a Piszker Ágnes gyermek táncpróbáira járó 4-7 éves gyermekek. A legkisebbek népi játékokat, és somogyi táncokat mutattak be a közönségnek.
Kovács Krisztián "Kiki" és Glöckl Eszter táncoktatók Veszprém vármegyéből Litér községből érkeztek hozzánk, hogy táncokat tanítsanak gyerekeknek, és felnőtteknek egyaránt. A gyerekek különböző népi játékokat próbálhattak ki, és olyan táncokat, mint például a sétapolka. A legérdekesebb talán mégis az volt, amikor a duda hangját hallgathatták meg a gyerekek.
A gyerekek után a felnőttek széki táncokat, és énekeket tanulhattak. A tapasztalt táncosok mellett a kezdők is lelkesen próbálták ki magukat, és örömmel fedezték fel a széki kultúra gazdag világát, a táncok és dalok változatosságát.
Az autentikus népzenét a Horsa Banda szolgáltatta, és az együttes albumait helyben meg is lehetett vásárolni.
A táncok közötti szünetekben ízletes szendvicseket, édességeket és italokat fogyaszthattak a résztvevők, melyeket az együttes tagjai nagy lelkesedéssel készítettek. A legnépszerűbb a pöttyös túró rudi volt a zsíros kenyér mellett.
A táncház izgalmas és változatos programja gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt emlékezetes élményt nyújthatott.