Történelmi helyek, történelmi borok

/ Szabó Janka /
szabo.janka képe
Történelmi helyek, történelmi borok címmel rendezték meg az Erdélyi Világszövetség legújabb borkóstolóját. November 5-én, a Magyar Kultúrintézet adott otthont az eseménynek, amely már sokak körében az egyik legvártabb programnak számít. Közel félszázan gyűltek össze, hogy a jó magyar borok, és erdélyi csemegék társaságában hallgassák meg Tamás Péter előadását.
Fotó: Szabó JankaFotó: Szabó JankaFotó: Szabó JankaFotó: Szabó Janka

Először ízelítőt kaptunk az első Temesvári Magyar Napok programjaiból és hangulatából – videókat láthatott a közönség, amelyben részletek voltak megannyi koncertből és színes programokból.

Míg a közönség rengeteg finomságot kóstolhatott: erdélyi felvágottakat, torockói sajtokat, liba- és kacsazsírt, zakuszkát, töpörtyűkrémet és mi szem-szájnak ingere, a kivetítőn láthatták, hogy melyik tájegység borait kóstolják, térképek, tájképek és történelmi helyek hozták közelebb az ottani hangulatot. Eközben az előadó a történelmi eseményeket elevenítette fel – Eger várának ostromát, az oszmán birodalom akkori határait, sőt, sokak meglepetésére konstatálhattuk, hogy egy időben Debrecen Erdélyhez tartozott, és többek között szó esett a világosi fegyverletételről is. A szünetekben pedig Hortobágyi Ivett éneke kápráztatta el a nézőket.

Tanulságos és különleges borkóstolón vehetett részt ezúttal is az érdeklődő közönség, amelyen nem csak a borfajtákkal és borvidékekkel ismerkedhettek, hanem a történelmi tájakkal és eseményekkel egyaránt.