Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművésznő vendégszerepelt Linzben

/ Varga Gabriella /
varga.gabriella képe

„Szólalj meg bennem…” – Válogatás a magyar irodalom legszebb istenes verseiből címmel Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművésznő előadását tekinthették meg az érdeklődők Linzben 2017. május 21-én, vasárnap délben a Szent Antal-plébániatemplomban a magyar szentmise után. A rendezvény egyúttal a Kőrösi Csoma Sándor Program 2016/2017-es programévének linzi záróeseménye volt. Az alkalmat a katolikus hívek mellett a református gyülekezet több tagja is megtisztelte jelenlétével. Ady Endre, József Attila, Bartalis János, Áprily Lajos, Keresztury Dezső, Weöres Sándor, Pilinszky János, Csorba Győző, Reményik Sándor, Dsida Jenő és Jékely Zoltán költeményeiből idéző nagyhatású előadásával Zorkóczy Zenóbia óriási sikert aratott – a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesülete már vissza is hívta őt Linzbe jövő évre további előadások megtartására. Balog Ádám és Simonffy Gábor felvételei

Vencser László, a szentmise főcelebránsaSzabó Ernő linzi magyar lelkész és Vencser LászlóSzabó Ernő linzi magyar lelkész és Vencser LászlóVarga Gabriella elköszönő KCSP-ösztöndíjasLinzben 2017. május 21-én a szentmise kezdeténLinzben 2017. május 21-én a szentmise kezdeténBúcsúszavak, köszönetmondás, jókívánságokKétévnyi közös munka a végéhez érkezettLinz, 2017. május 21. vasárnap, Szent Antal-plébániaLinz, 2017. május 21. vasárnap, Szent Antal-plébániaLinz, 2017. május 21. vasárnap, Szent Antal-plébániaLinz, 2017. május 21. vasárnap, Szent Antal-plébániaLinz, 2017. május 21. vasárnap, Szent Antal-plébániaZorkóczy Zenóbia megkezdte előadásátA művésznőt mindenki döbbent csendben hallgattaA magyar irodalom legszebb istenes verseiből hangzott el válogatásZorkóczy Zenóbia először lépett fel LinzbenZorkóczy Zenóbia kovásznai színművésznő a felső-ausztriai közönség előttZorkóczy Zenóbia Linzben 2017. május 21-énZorkóczy Zenóbia Linzben 2017. május 21-énAz előadás a végéhez közeledikNagy taps, nagy siker...