2018-ban a Berlini Magyar Tánccsoport is csatlakozott a Hagyományok Háza programsorozatához
2018. május 5-én rendezték meg országszerte és határainkon túl is a Hagyományok Háza kezdeményezésére létrejött táncház napja programsorozatot. A szervezők célja, hogy a 40 éve indult táncházmozgalom értékeire felhívják a figyelmet. A magyarországi fővárosi és vidéki programokon kívül idén többek között a határon túlról Brassó, New York és Berlin magyar közösségei is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A Berlini Magyar Tánccsoport színes programokkal készült az alkalomra. A rendezvény a legkisebbeknek szóló Ringató foglalkozással kezdődött, amelyet Alföldy Anna pedagógus vezetett. Ezután gyermektáncházban szórakozhattak a kicsit idősebb gyerekek is Szalay Zsófia KCSP ösztöntöndíjas irányításával.
A felnőtteknek szóló programok a Krausz-Nagy Ágnes Heves vezetésével lezajló Okuláré felolvasószínházi alkalommal kezdődtek, ennek keretében a nézők belekóstolhattak az amatőr színjátszásba. Ezzel párhuzamosan a gyerekek kézműves foglalkozáson készíthettek májusfát, illetve szalag- és gyöngyszoknyát maguknak.
Az esti program a Berlini Magyar Tánccsoport műsorával indult, amelyen a csoport Váczi András vezetésével bemutatta az elmúlt két évad munkáját. A műsorban szerepeltek moldvai, magyarszentbenedeki és magyarszováti táncok is. A bemutató után táncházzal folytatódott az este, amelyet később jó hangulatú folkkocsma zárt. A talpalávalót ez alkalommal is Danhauser Pál, Dövényi Gergely és Daniss András Kongó húzták, akik már visszajáró vendégnek számítanak Berlinben, reméljük nemsokára ismét zenélnek nekünk.
Fotók: Fényi Nicole és Budai Dávid