Kodály emlékkoncert Cardiffban

/ Balog Katalin /
balog.katalin képe

Kodály Zoltán 50 évvel ezelőtt távozott a zene világából. Életművével beírta magát a zenetörténetbe és a világon mindenhol számon tartják zenepedagógiai törekvéseit.

2017. május 6-án, szombat délután Cardiffban a Cardiffi Magyar Gyerekfoglalkozások és a Kodaly Violin School közös szervezésében Kodály-emlékkoncertre került sor. A Kodaly Violin School vezetője Dorothy Singh, aki Magyarországon végezte zenei tanulmányait. Itt találkozott a Kodály-módszerként ismert zenei nevelési formával, amit aztán visszatérve Walesbe igyekezett népszerűsíteni a helyi zenei oktatásban és művelni a walesi gyerekek között.

A helyi magyar közösség már régebb óta kapcsolatban áll a Hegedű iskolával, több magyar rendezvényen csendült már fel hegedűszó a növendékek előadásában. A Gyerekfoglalkozásokkal való együttműködés a tavaly itt lévő KCSP-s Hévizi Sára közreműködésével kezdtett szorosabbá válni. Az idén pedig egy közös koncert jöhetett létre a két szervezet lelkes, együttes munkájának gyümölcseként.

A koncert előtt a gyermekeknek szóló zenei workshopon magyar táncokat próbálhattak ki a résztvevők, megismerkedhettek különféle hangszerekkel és kipróbálhatták a kézügyességüket is különféle kézműves technikákban.

A két és fél órás komoly- és népzenei koncert első felében a Cardiffi Gyerekfoglalkozásokat látogató gyerekek, a Sillo ELizabeth által vezetett music club gyermekei és a Kodaly Violin School növendékei adtak ízelítőt zenei tudásukból. Kürti Katinka pedig egy fuvolaszólóval örvendeztette meg a közönséget. A rövid szünet után inkább a hangszeres zenéé volt a főszerep Chloe Angharad Bradshaw, Dorothy Singh és Cerys Bowen előadásában. Közte Janet McDonald és Sillo Elizabeth közös magyar és walesi nyelven előadott dalait hallgathatta meg a közönség. A koncert végén még volt alkalom egy magyar népdal közös megtanulására is.

A közel 90 fős közönség végig lelkesen követte a koncertprogramot. A konferálásra és fotózásra a SuperWales párosát kérték fel. Az albumban az ő képeik és Rakitai Réka, manchesteri ösztöndíjas fotói láthatók, aki segítő munkájával a koncert napján sok-sok háttérmunkát levett a szervezőcsapat válláról.

tánckézműves01kézműves02próbaPróbafiúkközönségDorothy SinghszolmizálásKürti KatinkaKodaly Violin Schoolközös produkcióChloe Angharad BradshawRakhi SinghÉnekcsoportSzólóénekegyütt