Téli tábor és egyéb cserkészkalandok
Január közepe táján egy izgalmas útra indultam: Clevelandből a nyugati parton fekvő Portlandbe, majd San Franciscóba utaztam, hogy részt vegyek a cserkészek téli táborában és a nyugati parti tiszti konferencián. Az utam Las Vegason keresztül vezetett, ahol egy éjszakát töltöttem, mielőtt továbbindultam Oregonba. A gépem hajnalban indult Vegasból, így 8 órám volt felfedezni az éjszakai életet. A város kifejezetten művi volt (jobban preferálom a természetes dolgokat), ugyanakkor érezhető, hogy ez a hely sosem alszik, az állandó fények és látnivalók folyamatosan csalogatják be a vendégeket, különösen éjjel.
Portlandben Pigniczky Bendénél szálltam meg, aki az egyik főszervezője volt az ottani téli tábornak. Reggeli landolásom után Panni, portlandi KCSP-s barátommal tettünk egy nagy kirándulást, amely során megmutatta a leghíresebb vízeséseket – amikből van bőven – és a Mount Hood hegyet. Finoman szólva, Ohio nem bővelkedik izgalmas domborzatokban, ezért kifejezetten jól esett a lelkemnek végre hegyeket látni, és kirándulni rajtuk.
Pénteken elindultunk a tábor helyszínére, ahol az esti zászlófelvonással kezdtük meg a programot. A gyerekek rendkívül lelkesek és okosak voltak, a keretmese szerint magyar feltalálók eltűnt találmányait kellett megkeresniük, vagy segíteniük újra felfedezni, amit kiválóan teljesítettek. Bíró Lászlóval készítettünk golyóstoll-prototípust, feltaláltuk a szódavizet, a gyerekek tanultak a C-vitaminról, illetve vízzel működő rakétát is kipróbálhattak a lelkes jelentkezők. Időutazás segítségével a tábor végére minden fontos magyar találmányt sikerült visszahelyezni a megfelelő időbeli síkjára.
Szombaton indult a nyugati parti tiszti konferencia, ahol több érdekes téma is előkerült, például Lendvai-Lintner Imre beszámolója, a nyugati parti akadályverseny tervezése, valamint az argentin jubileumi tábor beszámolója és tapasztalatai. Utóbbi különösen izgalmas volt – sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni az eseményen, ahogy eredetileg terveztem. Vasárnap közösen igeliturgián vettünk részt, amely végeztével hivatalosan lezártuk a tiszti konferenciát, azonban a téli tábor még tartott kis ideig, ott maradtunk takarodóig.
San Francisco
Hétfőn vonattal indultam tovább San Francisco felé, de a 18 órás út végére sajnos komolyan lebetegedtem, magas lázzal feküdtem több mint két napot, mielőtt újra csatlakozhattam a cserkészekhez. Szerencsére Pataki Ildikó nagyon kedvesen vendégül látott, és amint jobban lettem, körbe is vitt a városban. Ó, hogy mennyire más a nyugati part hangulata a keleti partéhoz képest! Mandarinok és citromok lógtak a fán január közepén, tiszta mediterrán hangulat volt (a clevelandi komoly mínuszokhoz képest végképp).
Szombat este a helyi magyar közösség táncházán vettünk részt, amelyet a két San Francisco-i KCSP-ösztöndíjas, Ilka és Gergő szervezett a körülbelül fél éve átadott új Magyar Házban. A program remek hangulatban zajlott, teltház lehetett, finomságokkal és frissítőkkel is készültek a szervezők.
Vasárnap egész nap a gyerekekkel foglalkoztunk: a napot egy magyar szentmise nyitotta meg (ami egyben sajnos gyászmise is volt), azt közös ebéd követte. Az ebéd után kezdetét vette a magyar iskola, amely alatt a táncosok ismét táncoltak a gyerekekkel, a zenészek pedig adták hozzá a talpalávalót, s közben a szülők fánkot sütöttek a farsangi időszak tiszteletére. Mindeközben a cserkészvezetőkkel kidolgoztuk az aznapi próbáztatás menetét.
Délután zajlott maga a próbáztatás és a cserkészfoglalkozás, ami különösen örömteli és nosztalgikus élmény volt, mivel újra találkozhattam a jubileumi táborból ismert régi barátaimmal, valamint a téli tábor során megismert új emberekkel. Egy hosszú, de mesés napot töltöttünk együtt.
Hazatérés
Hétfő este indultam vissza Clevelandbe, és igazi hazaérkezős érzés volt a földet érés pillanata. Megélésem szerint nem sok különbség van csak a keleti illetve a nyugati parti cserkészet között, leginkább csak stílusbeli eltéréseket emelnék ki; s bár megvannak a csapatok sajátosságai, mindenki egyformán fantasztikus tagja a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek, és hihetetlen jó élmény az, hogy bárhova megyek, mindenütt van egy cserkész családom.
Hálás vagyok a nyugati parti cserkészeknek és barátaimnak, hogy másfél hét erejéig befogadtak!