Karaoke est Genfben

/ Rengei Boglárka /
rengei.boglarka képe

December 3-ra zenés-táncos karaoke estet szerveztünk a Genfi Magyar Kulturális Központba. Volt hotdog, némi rágcsálnivaló és egy kevés alkohol is. A hangulatot gyertyákkal és egy kivilágított karácsonyfával teremtettük meg. Külön örültünk, hogy a fiatal, 30-as korosztály és a 70 év felettiek is képviseltették magukat, de még három kisgyerek is eljött szüleivel. A picik táncoltak, mi pedig megállás nélkül énekeltük a '60-as évektől 2000-ig tartó magyar slágereket. A jelenlévők kérésére tavasszal megismételjük a rendezvényt.

Voltak, akik éneklésre termettekA gyerekek fáradhatatlanul táncoltak míg mi énekeltünkA fiatalok felpörgették a hangulatotTerülj-terülj asztalkámmal vártuk az érdeklődőketA csókkirály is megérkezettJöttek gyakorlott karaoke-sokÉs profi énekesek is megtiszteltek minketÉs persze voltak, akik inkább csak hallgatni szerettek