Három napos ünnepségsorozat 1956 emlékére

/ Hajdú Zsuzsanna /
hajdu.zsuzsanna képe

Október 22-én, szombaton Woodside Prioryban folytatódott az 1956-os ünneplés. Itt Széles Tamás, a szeptembertől kinevezett új Los Angelesi főkonzul köszöntette a magyar közösséget. A sorok között sokan voltak, akik a forradalom után menekültek az Államokba. „A magyar nép a maga talentumával büszke lehet arra, hogy felemelt fejjel, szabad országban, szabad világban élhet.”-mondta a diplomata, aki ezért köszönetét fejezte ki az 1956-os hősöknek és azok családjainak.

Az ünnepség egyik fénypontja volt, amikor Jackovics Tamás átvehette a magyar köztársasági elnök, Áder János által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, amit az észak kaliforniai diaszpóra kulturális életét gazdagító valamint a magyar nyelv és kultúra ápolását szolgáló mecénási tevékenysége elismeréseként vehetett át.

„2016 a magyar szabadság emlékéve, szabadságszerető emberek vagyunk, amiért nagyon sokat kellett harcolnunk.” - ezt már Halász János magyar országgyűlési képviselő mondta ünnepi beszédében, aki a szombati rendezvény díszvendége volt. A Magyarországról érkezett politikus azt hangsúlyozta, a közösségért hozott áldozat sohasem felesleges, ezért is kell emlékezni a névtelenül maradt hősökre, azokra, akik ledöntötték a Sztálin szobrot, azokra akik fegyvert fogtak szabadságunkért, és azokra akik kénytelenek voltak elhagyni hazánkat.

A beszédek után a San Francisco-i magyar cserkészek 56-os műsora következett, ahol felelevenítették az akkor történeteket, forradalmi hangulatú versek, dalok csendültek fel. A napot pedig a református és a katolikus egyház közössége által készített díszvacsorával zárták.

Széles Tamás Los Angeles-i főkonzul is beszélt az ünnepségenJackovics Tamás most vehette át a Magyar Érdemrend LovagkeresztjétHalász János parlamenti képviselő beszélt 1956 jelentőségérőlaz Eszterlánc Népi Együttes műsoraforradalmi események a szinpadonNémeth Maurus köszönti a diszvacsora vendégeit