Kisgyermek korom óta foglalkozom a néptánccal, a magyar kultúrával, és hivatásomnak tekintem annak továbbadását és megismertetését.  Ezért is dolgoztam hivatásos néptáncosként, illetve végeztem el a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-pedagógus szakát. Tanulmányaimat turizmus-vendéglátás szakon, kulturális turizmus szakirányon folytattam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy összekötve e két végzettséget, rendezvények, fesztiválok szervezésével még szélesebb körben ismertethessem meg az emberekkel a magyar kultúrát, hogy az itthon, de külföldön is még elismertebbé válhasson.

Célom ugyanez volt, amikor a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyre jelentkeztem. Tudván, hogy az adást a táncos évek, fesztiválok, erdélyi utak és táborok alatt megismert külhoni magyar barátaim is nézik, abban reménykedtem, hogy ez még jobban megerősíti identitástudatukat.

Külföldi honfitársainkkal még közelebbi kapcsolatba kerültem, amikor 2013 őszén a LAMOSZSZ meghívott, hogy az általa szervezett dél-amerikai körút 4 országában - női táncpedagógusként - az ottani diaszpóra magyar táncegyütteseiben tanítsak. Megható volt testközelből látni, hogy a kolóniák mennyire szívügyüknek érzik a magyar kultúra ápolását, megtartását, és mekkora emberi áldozatokat hoznak ezért. Látható volt például Argentínában, Chaco megyében, illetve Uruguayban az is, hogy ha a magyar nyelvet nem is beszélik már általánosan, a néptánc „egyetemes nyelvként” működhet a diaszpórában. Közösségápoló ereje hatalmas jelentőséggel bír, hiszen a fiatalokat és idősebbeket egyaránt vonzza.

Azóta számos visszajelzést kaptunk arra vonatkozólag, hogy az egy-egy országban eltöltött három-négy hét új lendületet, lelkesedést adott a csoportoknak, ahol tanítottunk. Ezért döntöttem úgy, hogy megpályázom az ösztöndíjat, szeretném tudásomat, tapasztalatomat, munkabírásomat ennek az ügynek a szolgálatába állítani.