Van annak egy egészen különleges varázsa, amikor a világ túlsó felén, több ezer kilométerre a saját otthonától ismerős, kedves arcok fogadják az embert. A mendozai diaszpóratábor után alig vártam a júniust, hogy az AMISZ tucumáni találkozóján újra viszontláthassak néhány kedves ismerőst…
Az odautazás most valamivel rövidebb volt, mint a mendozai tábor esetében: a 24 órás buszozáshoz képest ez a 13 óra elenyésző távolságnak érződött. Botka Margaritával, a Coronel Du Graty-i Magyar Közösség elnökével és Moglia Danielával, aki a Liliom Néptáncegyüttest képviselte, egy rövid autóút után buszra szálltunk, és egy gyors szundítás után máris arra ébredtem, hogy megérkeztünk San Miguel de Tucumánba. A kellemes városka a maga történelmi hangulatával, narancsfákkal szegélyezett utcáival és a hegyek látványával nagyon kellemes helyszínt biztosított a találkozónak. Így hát a központban lévő hotelben gyorsan lecuccoltunk, és egy élénkítő feketekávé után már kezdetét is vette a találkozó.
Az idén negyedjére megrendezett AMISZ (Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége) találkozóra minden argentin magyar közösségtől és szervezettől érkeztek képviselők. A regisztráció után mindenki elfoglalhatta a helyét a „virágoskertben” – a szervezők ugyanis különböző virágok szerint osztottak minket csoportokra. Nagyon jó volt találkozni a többi ösztöndíjas társammal, és az is izgalommal töltött el, hogy most még több embert megismerhetek az argentin magyarok közül.
A himnusz és a hivatalos megnyitóbeszédek után kezdetét vette a szervezetek és magyar közösségek bemutatkozása. Mindenki ismertette az elmúlt év legfontosabb programjait, illetve felvázolta a jövőbeni céljait. Ezek a prezentációk számomra kívülállóként és friss KCSP-öndíjasként különösen hasznosak voltak, mert segítettek pontosan beazonosítani, hogy melyik szervezet mivel foglalkozik, és rálátást adtak arra is, milyen hihetetlenül sokrétűek az argentin magyar közösségek tevékenységei: a hagyományőrzéstől a kórusokon, a nyelvtanításon, a gyerekfoglalkozásokon és a komolyzenén át a kultúra minden egyes aspektusát próbálják átkarolni és megőrizni. A szervezetek munkája számunkra is inspiráló volt; a sok ötletből merítve akár a saját állomáshelyeinken is továbbvihetjük ezeket.
A nap zárásaként a Regös Néptáncegyüttes egy élőzenés néptáncbemutatóval készült nekünk egy igazi, helyi peñában, így a híres, szaftos tucumáni empanada mellett nézhettük a különböző magyar tájegységek táncait. A program végén pedig még minket is megforgattak – úgy, hogy még a világ is forgott bele (és nem azért, mert túl sok volt a Malbec…)!
A vasárnap további bemutatókkal folytatódott, és eljött a mi időnk is: KCSP-öndíjasként többek között Kőrösi Csoma Sándor életéről és magáról az ösztöndíjprogramról adtunk elő, bemutattuk a többi dél-amerikai ösztöndíjas társunkat, és beszéltünk a magyarországi tanulmányi lehetőségekről is az argentin fiatalok számára. Ráadásul még azt is felderítettük, hogy miért „földönkívüli” nemzet a magyar… A találkozó azonban egyben búcsú is volt: elköszöntünk Zsonda Márktól, Argentína magyar közösségi diplomatájától, aki komoly szerepet vállalt a helyi közösség életében. Megható volt látni, hogy egy volt KCSP-ösztöndíjasnak (aki ráadásul ugyanott kezdett, mint én) mekkora hatása tud lenni egy ország magyarságára…
És hát egy biztos: amíg ilyen találkozások vannak, és ilyen szívvel-lélekkel dolgozó emberek tesznek az argentin magyarságért, akiket ezen a hétvégén megismerhettem, addig nem kell félni. Van, aki ezt a „virágoskertet” itt, a világ túlsó felén is óvja, gondozza és szeretettel neveli…
Fotók: Madarász Bálint
