Szüreti bál Nürnbergben

/ Tóth-Pál Zoltán /
toth.pal.zoltan képe
Idén a Magyar Televízió Kárpát expressz című műsorának stábja is megtisztelte figyelmével egyesületünket: forgatott rendezvényünkön. A kétszáz fős bálterem teljesen megtelt bálozó vendégekkel. Nagy sikert aratott a nürnbergi Tűzvirág Néptáncegyüttes nyitótánca.
Lugosi Zoltán pohárköszöntője.Tűzvirág Néptáncegyüttes műsora.A bálozó közönség.Kis Ferenc a szüreti koszorú boldog tulajdonosa.

A Néptáncegyüttes Felcsíki koreográfiáját Körtvélyesi Anna néptáncpedagógus tanította be. Alakulóban lévő zenekarunk Győre Gábor prímással, kontrásként jómagammal és a háromszéki Feketeügy zenekarral közösen igyekeztünk helytállni az énekszóval bevonuló táncosok mellett. „Piros kancsó, piros bor…” Majd Lugosi Zoltán remekül előadott pohárköszöntője következett, s a táncok befejeztével táncosaink a közönséget hívták táncba. „Gólya! Gólya!…” zengett a terem, s a falak máris szűknek bizonyultak. A hangulat rögtön a tetőfokra hágott. A háromszéki Feketeügy folyó melléki falvakból származó zenészek derekasan helytálltak az este folyamán. Folyamatosan váltogatták hangszereiket, s változatos repertoárjuk nem hagyott pihenőt a táncoslábú bálozóknak. Éjfélkor elérkezett a szüreti koszorú árverése, s hosszas licitálás után Kis Ferenc boldog tulajdonos maga köthette le a gerendáról a két méter átmérőjű, szőlővel teleaggatott koszorút, a közönség nem kis derültségére. A kitartóbbak még hajnalig ropták a táncot, s mondhatom senkit nem kellett elringatni, mindnyájan jól szórakoztunk.

 

Tóth-Pál Zoltán

Kőrösi Csoma Sándor Program, Nürnberg