Hárshegy cserkészpark – Farkas Tanya és Turul Ház

/ Kecskés Gergő /
kecskes.gergo képe
Interjú Jablonkay Péter cserkészcsapattiszttel, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség I. Kerület cserkészparancsnokával
Az épitekzés alapköve. Az előtető oszlopainak kiválogatása. Oszlopok válogatása. A ház nevének felfedése: Turul Ház!

Hárshegy cserkészpark – Farkas Tanya és Turul Ház

Az 1987-es tiszti gyűlésen fogalmazódott meg először az igény egy saját cserkészpark létrehozására, röviddel ezután pedig meg is alakult a Magyar Cserkészpark Egyesület. A bírósági bejegyzést követően elkezdődött a területkeresés a Kastl-Mennersberg-i területen, mivel 1957-ben a Magyar Iskola Egyesület a bajorországi Kastl községben hozta létre Nyugat-Európai Nemzetközi magyar gimnáziumát, amelyben öt kontinensről huszonkét országból tanultak magyar származású diákok. Ezért volt fontos, hogy ebben a térségben keressünk megfelelő táborozási helyet – otthont.

A park 9,5 hektáros területen fekszik, ebből 4 hektár rét, és 5,5 hektár erdő áll a táborozók rendelkezésre. A birtokbavételt követően azonnal elkezdődtek a munkálatok a mai nevén Hárshegy Cserkészparkban, ezáltal a cserkészek 1995-ben  birtokba vehették a Farkas Tanyát, amelyet kisbarnaki Farkas Ferenc emlékére neveztek el. A tanya 30 személynek nyújt szállást, 26 kiscserkészt két hálóteremben tudunk elhelyezni, ezen felül a vezetők részére 1-1 vezetői szoba áll rendelkezésére. A konyhán 50 főre lehet főzni, hűvös időben pedig fűthető az épület.

A tábor számos eseménynek ad otthont, többek között a kerületi nagy- és vezető képző táborok megrendezésére, a csapatok és egyéb magyar és német ifjúsági csoportok megmozdulásainak, mint a német johanniták mentőkutya csoportja, vagy a Kastli Magyar Gimnázium érettségi találkozóira megjelenő régi diákok, a német protestáns ifjúsági csoportok, illetve nosztalgiázó magyar felnőtt cserkészek részére.

Mikor indult az új ház építkezése?

Itt áll mellettünk a Farkas tanya, amit kezdünk kinőni, ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy szükséges lenne egy bővítés, egy új, komplexebb épület kialakítása, amely több funkciót képes ellátni. 2017-ben indult a tervezés, az engedélyeket beszerzése, illetve az anyagi forrás megteremtése a Bethlen Gábor Alapkezelő révén a Nemzetpolitikai Államtitkársághoz benyújtott pályázat segítségével. 2019-ben volt az alapkőletétel, majd a pandémia miatt egy év leállás következett, de 2021-ben újra indult a munka, amelynek eredményeképpen 2021 szeptemberében rendeztük meg a bokréta ünnepséget, amelyet az épület tartószerkezetének elkészültekor szoktak megtartani.

Az elrendezés, funkció hogyan fog kinézni?

Az alsó részen helyezkedik el a konyha egy hatalmas étkező- és tánctérrel együtt, amely több funkciót tölt majd be az elképzelések szerint. Az emeleten találhatóak a vendégszobák és a társalgók. A padláson terveink szerint egy közösségi teret szeretnénk kialakítani.

Kik építik, kiknek köszönhető a munka? Kik a támogatók?

Összességében az egész egy hatalmas összefogás eredménye. Sokan részt vesznek az építési munka folyamatában, illetve az anyagi források előteremtésében is. Cserkész vezetők, szülők, nürnbergi magyar szakemberek, a Kastl Alumni Gimnázium volt diákjai, valamint számos önkéntes is, akik az elmúlt években közel 3500 órát dolgoztak az építkezésen. Már most köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult az építkezés létrejöttéhez. Külön kiemelném a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatását.

Kik fogják használni?

Főként a cserkészeké lesz, cserkész rendezvényeknek, táboroknak, versenyeknek, tiszti- és vezető képzéseknek, illetve konferenciáknak ad otthont, de természetesen lehet néptánc tábort, könyvbemutatót, borkóstolót és egyéb konferenciákat is szervezni.

Mikorra várható az átadás? Mi lesz a neve az új háznak?

Terveink szerint 2023 tavaszán várható az átadóünnepség. Turul ház lesz az új épület neve, amely a nagyobb cserkészek számára épül, a kisebbeké marad a Farkas tanya.

 

Tisztelt Péter nagyon szépen köszönöm az interjút és hogy, kérdéseimre  válaszolt. Kívánok sok erőt, és áldást az épületre és az egész cserkészparkra!