I. Magyar Nap Hamiltonban

Magyarságunk, közös múltunk, jelenünk és jövőnk ünnepe

/ Balla Barbara /
balla.barbara képe

2019. november 23-án tartották meg Hamiltonban az I. Magyar Napot. Ezzel a rendezvénnyel magyarságunkat, közös múltunkat, jelenünket és jövőnket szerettük volna megünnepelni. A rendezvény napját több hónapos szervezési munkálat előzte meg. A rendezvény több fő részből állt. 

Bemutatkoztak a Hamiltonban működő és a közösségi életben aktív szerepet vállaló szervezetek és egyének. Így láthatók voltak Pusztai Erzsi néni festményei és a magyar népviseletbe öltöztetett Barbie babák, akikre a ruhákat szintén Erzsi néni készítette, aki sok évig a cserkészetben is aktív szerepet vállalt. A kiállításon mind a három, név szerint a Szent István Római Katolikus Egyházközösség, a Kálvin János Református Gyülekezet és a Szent Mihály Arkangyal Görögkatolikus Egyházközösség is bemutatta tevékenységeit. Rajtuk kívül szervezeteink másik alappillérei, vagyis az Arany János Magyar Iskola, a Rozmaring Néptáncegyüttes és a 27.számú Kaszap István és 59. számú Erzsébet királyné cserkészcsapatok is kiállítással készültek a látogatóknak. Ezen kívül lehetőségünk volt kiállítani Mónos Sándor szobrászművész, Kralovanszky Balázs fotóművész, Sárkány Mária festőművész és Nyilasi Tibor festőművész képeit is, akik mind közösségünkben alkotnak. Rajtuk kívül Magyaródy Szabolcs bá' is közkinccsé tette könyveit, csakúgy, ahogy a Tücsök zenekar is standdal szemléltette tevékenységeit. Külön öröm volt számunkra, hogy az Extra Hungariam Alapítvány és a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége is képviselte magát, csakúgy, mint Magyarország Torontói Főkonzulátusa

A kiállítások mellett az ide látogatóknak színes műsorral készültünk. Fellépőink között volt a színpadon otthonosan mozgó Rozmaring Néptáncegyüttes, a Gyanta Együttes és a Csángó Unchained Együttes is, akik a népzenei előadáson kívül az esemény utáni táncházhoz is talpalávalót szolgáltatták. A vendégeknek egy kis magyar kvízzel is készültünk, amit interaktívan, okostelefonok segítségével közvetítettünk. Ezen kívül felléptek a magyar iskola tanulói és cserkészeink is népdalokkal. Emellett csodás bemutatót láthattunk a Torontóból érkező Kodály Táncegyüttestől is. A nap egyik fénypontja a népviseleti bemutató volt, ahol a különböző magyar tájegységek viseleteit láthatták a látogatók egy kis ismertetővel karöltve. 

A résztvevő gyermekeknek gyereksarokkal, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, bábszínházzal és tánctanítással készültünk. 

Természetesen nem maradhatott ki a magyar ételek bemutatása sem. Vendégeinknek székely káposztával, gulyáslevessel, debrecenivel és kürtőskaláccsal készültünk. Csakúgy, mint a programok, az ételek is sikert arattak a látogatók körében. 

Ezeken kívül lehetőség volt a fotósarok használatára is, ahol magyar kellékekkel lehetett vicces családi, baráti fényképeket készíteni. 

A nagysikerű rendezvényt táncházzal zártuk. 

(Fotók: Kralovanszky Balázs és Nagy József) 

 

Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban Első Magyar Nap Hamiltonban