Óriási nyomozás folyik Los Angelesben

/ Vámosi-Kovács Ágnes /
vamosi.kovacs.agnes2023 képe
Fiatal detektívek gyűjtik a bizonyítékokat hónapról hónapra, sokszor éjszakába nyúlóan. Kitartóan keresnek-kutatnak, munkájuknak bizonyára meg is lesz az eredménye.
Folyik a nyomozásBizonyítékok gyűjtéseJátékos foglalkozásokEgyütt a Los Angeles-i fiatalok

Régi szokás éledt újjá a Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskolában. Jakabffy Zsolt, a gyülekezet lelkipásztora és az iskola vezetője, valamint felesége, Rózsa kezdeményezésére indult újra a korábbi években már hagyományossá vált "pizsamaparti." Az idei évben a gyerekek "Isten-nyomozóknak" álltak, azaz hónapról hónapra közösen keresik azokat a nyomokat, melyek bizonyítják Isten létezését és gondviselését a világban, a szűkebb közösségben vagy épp a saját életükben.

A foglalkozások célja elsősorban tehát a nyomozás, azaz hogy játékos feladványok, közös filmnézések, beszélgetések révén mélyüljön a gyermekek hite, gyarapodjon bibliai tudásuk, alkalom nyílhasson a kérdéseik megfogalmazására és megválaszolására. Mindezek mellett persze az esték csapatépítő volta sem elhanyagolható, hiszen ilyenkor tovább erősödnek a baráti kötelékek, melyek elkísérhetik őket egy életen át.