Montreal nagyjai Mont Durocher Park emelkedőin

/ Román Attila /
roman.attila képe
Montreali cserkészcsapatok, a 23. sz. Szent László cserkészcsapat és a 37. sz. Szent Margit leánycserkészcsapat nagy cserkészei a Mont Durocher Parkot vették tüzetesebb vizsgálat alá egy felderítő küldetéssel november utolsó hétvégéjén.
CsoportképRovás fordításTűzcsiholásIgen!

Attila az Isten Ostora korába kalauzolt a kerettörténet minket, mert a felfedező útra buzdított ifjúságnak az volt az első feladata, hogy megtalálja Attila felderítőinek levelét, hogy fény derüljön a további teendőkre. A levél megtalálása után újabb kihívással kellett megbirkózniuk a montreáli cserkészeknek, mert a fent említett pergamen szövege rovásírással íródott. Miután sikeresen megoldották ezt a feladványt is, küldetésük célja is kiderült: a feladat olyan vadászható terepet találni, ahol a hunok letelepedhetnek. A helyszín mindenben megfelelt, ezért rovássírással vésték az erdőbe azt a bizonyos "IGEN!"-t  Attilának így bizonyítva, hogy ravasz csapatként tudnak együttműködni.

Tudásukról számot adva, nem maradt el a jól megérdemelt jutalom sem. Az erdő közepén a jó cserkész feltalálja magát és mindig talál alkalmat arra, hogy finomságot készítsen; így hát az uzsonna után serpenyőben sült csokis keksz volt a desszert.
A csokoládés ínyencség után az ifjoncok egy izgalmas játék keretein belül párbajozhattak egymással az Intelligens puff nevű játékban. A játék egy kör alakításával kezdődött, a játékvezető a kör közepén állva rámutatott valakire és feltett egy furfangos kérdést. Akire rámutatott, annak le kellett guggolnia és a mellette állóknak kellett válaszolni a kérdésre. Aki gyorsabban válaszolt, az maradt játékban.

A remek hangulatú kirándulás végét a közeledő naplemente jelentette. Mikor visszaért mindenki a parkolóba, a nap is lassan lebukott a horizonton. A búcsú előtt egy gyors Dombon törik a diót játékkal zárták a kirándulást a cserkészek.