Uruguay. 2019 augusztus. Szent István ünnepe

Megemlékezés az államalapító királyról az Uruguayi Magyar Otthonban

/ Lévainé dr. Kovács Marian /
levaine.kovacs.marian képe

A 2019-es esztendőben augusztus 17-én, szombaton este emlékeztünk I. István államalapító királyunkra az Uruguayi Magyar Otthonban. Az ünnepséget hosszas és intenzív felkészülés előzte meg. A július végén Magyarországról visszatért két néptánc csoportnak, a Tündérkert és a Szivárvány csoportoknak napi próbájuk volt, a többi néptánc csoportnak pedig heti kettőre emelkedett a szokásos heti egy próba. A népi viseletek raktárából előkerültek a mezőségi viselet férfi és női ruhái, kiegészítői. A két műsorvezető, egy spanyol és egy magyar nyelvű konferanszié a konferálások szövegét aktualizálta az előző évről és összeolvastak. Az épület belsejét is felkészítették a megemlékezésre: újrafestették az előtér és a nagyterem lábazatát, laminált padlót raktak le, és általános nagytakarítás előzte meg az év legnagyobb eseményét. Az Uruguayi Magyar Otthon tagjai büszkék arra, hogy az intézmény alapítása, 1936 óta minden éven, minden körülmények közepette sikerült megemlékezni a magyar állam alapításának ünnepéről.

A rendezvényen fellépett az UMO minden néptánc csoportja, diavetítéses előadás hangzott el István király államalapító munkásságáról. A magyar diplomáciai képviselők jelenlétében lezajlott programot ünnepélyes vacsora majd hajnalig tartó mulatság követte.  

Meghívó kártyaElőkészületek: táncpróba, Mákvirág tánccsoportElőkészületek: táncpróba a színpadon, Mákvirág tánccsoportA Szent István napi megemlékezés szereplőiA Szent István napi megemlékezés bemondói színpadonA Szent István napi megemlékezés bemondói